Fesztivál hangulat a Borvárosban

“A szőlő és bor városa”

Bizonyára mindenki sokszor hallotta már amint így emlegetik Budafokot. Ismerjük a történetét, a jelenét, de én személy szerint akkor értettem meg igazán ennek a jelentését, amikor bementem hétvégén a Borvárosban.

Vásár a Borutcában

Már maga a Borutca is azzal a céllal „épült” meg, hogy a magyar bort és borászatot dicsőítse, de az Újbor Fesztiválon látni a budafoki borászok összefogását egy új, közös hagyomány megteremtéséért, megmutatta, hogy Budafoknak nem csak nagyszerű múltja van, de olyan jövője is, melyben méltán viselheti továbbra is büszkén a fenti címet.

Igazi utcafesztivál volt ez. Vásári forgatag, melyet kiváló művészek tiszteltek meg jelenlétükkel. Művészek, akiik között a kézművesek, zenészek vagy akár a táncosok mellett, a borászok éppúgy megérdemelt helyet kapnak. Igen, kerületünk borászait bátran nevezhetjük így, hiszen, mint azt a kóstolt újboraik bizonyítják, borkészítésük művészet.

Agyagozni tanultak a gyerekek

A Borutcában egyszerre mindenki megtalálhatta a számára legkellemesebb időtöltést. A gyerekek a helyszínen található játékok mellett, megtanulhattak mézeskalácsot díszíteni, nemezelni vagy agyagozni, amíg szüleik az ízletes ebéd mellé zamatos újborokat kóstolhattak.

Délután a színpadon kezdetét vette a „nemzetiségi kavalkád”. Sváb, horvát és görög táncok, zenék kápráztattak el bennünket, majd a napnak fiatal magyar zenészek biztosítottak méltó befejezést  „örömzenéjükkel”.

A szervezők  egy új, kerületi fesztivállal kívánják bővíteni a Budafoki Hagyományőrző Napok sorát, mely a jövőben reményeik szerint éppoly nagy érdeklődésre fog számot tartani, mint az Emmausz-járás vagy akár a majdnem negyed évszázados hagyománnyal rendelkező Budafoki Borfesztivál.

A szervezők

Elérhetőségeink
Záborszky Kúria
1222 Budapest, Nagytétényi út 24-26.
telefon: +36-1-227-0070; +36-30/933-2330
e-mail: info@borvaros.hu; zaborszky@zaborszky.co.hu
GPS: 47.418985, 19.041582
megjelenítés térképen

Nyitvatartás: Előzetes egyeztetés szerint

 

Tárlatvezetés csoportok számára bármely előre egyeztetett időpontban .

további információk
Eseménynaptár
Tobábbi események