Záborszky Kúria

A kerület egyik színfoltja a Záborszky Kúria – nevét Záborszky Nándorról, Budafok első polgármesteréről kapta. Sokáig „Ötös pince” – ként ismerték, közel 10 ezer négyzetméter alapterületű pincerendszer, melyet elsősorban a kultúra és a gasztronómia szolgálatába kívánunk állítani. A Záborszky Kúria felújítása és közönség előtti megnyitása egyesíti és egységben képes megmutatni mindazokat az értékeket, amelyeket Budafok múltjában, jelenében és jövőjében kiemelni érdemes. Mindezt elfogultság nélkül állíthatjuk, és láthatjuk, ha végigtekintjük a Kúria jelenlegi állapotában adott  és fejlesztendő lehetőségeket,  illetve felújítandó értékeket.

Záborszky Pince főépület

A Záborszky Kúria méreténél fogva és a felújítást életre hívó szellemiség jegyében alkalmas arra, hogy nagy számú és rangos közönséget fogadjon, mind borászati témákhoz kapcsolódó rendezvények mind művészeti megmozdulások tekintetében. Alkalmasak különféle magán- és hivatalos rendezvények lebonyolítására.

Sörgarnitúra az épület előtt

E föld alatti város különböző hangulatú  pincéiben a borászati rendezvények széles skálája találhat helyszínre. A vendég az ódon pincék ágaiban vagy tágas kóstolótereiben járva mindenhol érezheti: ami körülveszi őt hamisítatlan. A kiváló minőségű magyar pezsgőhöz kapcsoló exkluzív pezsgővacsorától a vidám játékos szüreti mulatságig minden típusú programhoz rendelhető megfelelő pince, megfelelő „nedüvel”.

Bejárati előcsarnok

Az érkező vendégek a bejárati előcsarnokban rendelkezésre álló ruhatárban tudják leadni kabátjainkat. Amennyiben a rendezvény megkívánja az előtér lehet a regisztráció helyszíne.

Kiállító csarnok állófogadáskor

A rendezvények bevezető welcome fogadásának helyszíne hagyományos fogadás esetén a Borváros kiállító csarnoka, amely a fogadás idejére könyöklő asztalokkal rendezünk be. A kiállítócsarnokban egyidejűleg maximum 160 főt tudunk welcome fogadásra kényelmesen vendégül látni.

Kiállító csarnok

A Borváros egyedi adottságait kihasználva javasolhatjuk hogy a  hagyományos welcome fogadás helyett a vendégek bevezetésképpen vegyenek részt egy borkóstoló programon melynek során  egy rövid pinceséta kertében a vendégek megtekintik a Borváros látnivalóit , és a pince különböző tereiben kialakított állomásokon  kiváló borokat kóstolnak . A kóstolót követően kísérjük a vendégeket a választott vacsora térbe.  A vendégeket a kóstoló során 40 fős csoportokban tudjuk mozgatni.

Bemutató hordók

A Záborszky Pince területén átadott Borváros nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy a maga teljességében mutassa be a bor csodáját: együtt mindazzal a történelmi és kulturális hagyománnyal, amelytől elválaszthatatlan. A történelmi hordósoron az évszázados hagyományok alapján kialakult különböző típusú hordók és a fafaragó művészek remekművei szemlélhetők meg.

Muzeális hordósor

A Mesterségek Múzeumában a borszállításhoz és hordókészítéshez kapcsolódó egykori szakmák relikviái mesélnek az alkotás folyamatáról a Borutcán a magyarországi borvidékek a Pestiskápolnában a korabeli hitélet építészettörténeti emlékeiben gyönyörködhet a látogató.

Mesterségek múzeuma

A  Borváros Borkút előtti terét kisebb 20-30 fős rendezvények esetén önálló vacsora térként , nagyobb rendezvények esetén az openbár vagy borbár tereként tudjuk berendezni. Amennyiben a rendezvény szórakoztató programja  Disco akkor a tánctér és  cocktailbár helyszíne is lehet ez , a vacsora tér közvetlen  közelében elhelyezkedő kisebb önálló tér .

Borprés terme

A Borváros Borutcája egy 300 főt befogadni képes színház- és rendezvénytermet alakítunk ki.

Szoboravató ünnepség

Konferenciák esetén a programhoz igazodva lehetséges a tér berendezése széksorosan vagy megosztva széksorosan és az étkezés igényeihez igazodva büfé fogadáshoz, kávészünethez.

Borváros borkóstoláskor

A Borváros borutcájában hazánk 10 történeti borvidékének utcája olvad össze egyetlen utcában, hogy a lehető legátfogóbban mesélhessen a magyar borról. Egy képzelet szülte utcán barangolunk, a történelmet idéző házak között, az utca oldalán a skanzenszerűen elhelyezett présház homlokzatok Magyarország tíz borvidékének jellegzetes építési hagyományait jelenítik meg, így fér el egy utcában Badacsony, Balatonboglár, Eger, Etyek, Mecsekalja, Somló, Sopron, Szekszárd, Tokaj-Hegyalja és Villány.

Teríték 400 főre a Borutcában

A Záborszky Pincében nyitotta meg kapuit Borváros Borutcája. A pinceág elegánsan került felújítása, bevezető szakaszán nagyméretű hordóvitrinek fogadják a vendéget, padozatát süttői mészkő borítja, a teret hangulatos szőlőhegyi kápolna zárja le, melyet a borváros harangja díszít.  A borutca a borváros fő rendezvény tere , borgasztronómiai  rendezvények ideális helyszíne .

Ültetett állófogadás a Borutcában

Körasztalos felszolgált vacsora esetén maximum 25 db 10/12 fős körasztal helyezhető el. Ekkor a borutca közepén  még marad hely egy 4*3-as színpad számára ahol a szórakoztató program bemutatatásra kerülhet. A Borváros borutcájában hazánk 10 történeti borvidékének utcája olvad össze egyetlen utcában, hogy a lehető legátfogóbban mesélhessen a magyar borról.

Körasztalos elrendezéssel 250 főre

Büfé-fogadás esetén  maximum  20 db 10  fős körasztal helyezhető el. Ekkor a borutca közepén  még marad hely egy 4*3-as színpad számára ahol a szórakoztató program bemutatatásra kerülhet . A vendégek körasztalai a házak felé  , míg az ételeket és italokat kínáló büfé asztalok a pergoláshoz zártan kerülnek elhelyezésre .

Borvárosi hangula

Amennyiben a Borvárost nem étkezési helyszínként választják kitűnő  magyar borokat felvonultató Borkóstoló programokkal és csapatépítéshez kiváló aktív borászati  programmal állunk rendelkezésükre. 5 állomásos aktív borászati programunk esetén maximum 200 főt tudunk 5 csapatban egyidejűleg mozgatni a pince területén.

Programokhoz, rendezvényekhez kattintson ide!

Elérhetőségeink
Záborszky Kúria
1222 Budapest, Nagytétényi út 24-26.
telefon: +36-1-227-0070; +36-30/933-2330
e-mail: info@borvaros.hu; zaborszky@zaborszky.co.hu
GPS: 47.418985, 19.041582
megjelenítés térképen

Nyitva tartás:

hétfő – kedd: szünnap
szerda – vasárnap:  14 – 20

Tárlatvezetés csoportok számára bármely előre egyeztetett időpontban . Egyéni vendégek részére -rendezvényeinktől függően - szombaton délután 15.00-kor és 17.00-kor indítunk vezetett pincesétát.

további információk
Eseménynaptár
Tobábbi események
escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan escort bayan