„Valakinek ki kellett nyitnia a kaput” – Interjú Békési Imrével
– Ha a több száz főt befogadni képes Borváros„műfaját” szeretnénk meghatározni, zavarba jövünk: voltaképp mi is a Borváros? Múzeum? A minőségi borozás és különleges vacsorák helyszíne? Kiállítóterem? Interaktív oktatási és kulturális komplexum? Skanzen? Panoptikum? Turisztikai látványosság? Színészek nélküli színház? Bejárható műemlék? – Nos, egyik sem – és mindez egyszerre. Nem igazán lehet egyetlen kategóriával kifejezni a jellegét, mivel komplex módon közelíti meg Budafok legfontosabb és a magyarság egyik legjelentősebb szimbólumát, ami már önmagában is összetett jelenség: a bort. A borban ötvöződik a történelem, a művészet és a mesterség – méltó bemutatásának is hasonlónak kell tehát lennie. S már csak azért sem lehet a kategóriák egyikébe sem beleilleszteni, mert a Borváros a maga nemében megismételhetetlen, hiszen Európa leghosszabb pincelabirintusa, a Budafok alatti pincerendszer falai közt létesült. E földalatti város a legkülönfélébb módon mesél a borról: történelmi hordósorral, a Magyarország borvidékeit megjelenítő skanzenekkel, élőképekkel, kiállításokkal, pestiskápolnával, barlanglakással, borkóstolókkal és történelmi kalandozásokkal.
– Megteremteni egy borvárost – különös álom. Mi ihlette?
– Tulajdonképpen a hallgatás – a Budafok alatt rejlő kincs szunnyadó volta. Elképesztő kultúra, ami a területt alatt csendben meghúzódik – és bántott, hogy senki nem foglalkozik vele. Tudtam, hogy ahová csak lépek, történelem van a lábam alatt. Történelem, civilizáció, kultúra és művészet. És rossz volt úgy felettük járni, hogy mindez a csoda el van rejtve a világ szeme elől. Ha azt mondom, magyar, a világ minden részén rá fogják vágni azt a szót is, hogy: bor. A borászat Magyarország egyik büszkesége –Budafok pedig egyértelműen a magyar borkultúra kimagasló szereplője. És nemcsak a kiváló termékekkel az, hanem a magyar borászati tudás és bortörténelmi hagyományok legfontosabb letéteményeseként is. Az 1923-ban megnyílt Magyar Királyi Állami Pincegazdaság borászati szakiskolájával olyan iskola teremtődött meg Budafokon, amely mércét adott az egész Kárpát-medencének. A budai polgárok és a betelepedők gazdálkodási gyakorlata által, amely Budafokot jelölte ki a szőlészeti és borászati tevékenység központjává, olyan történelmi hagyományokat és emlékeket őriz a terület, amelyek méltán tarthatnak számot a hazai és külföldi érdeklődésre egyaránt. Úgy éreztem, hogy vétek lenne mindezt rejtve hagyni. Valakinek ki kellett nyitni a kaput.
– Hogyan sikerült végül kinyitni ezt az ajtót? Hogyan vált, válhatott valóra ez a nagyszabású álom?
– Sok munkával – és sok segítséggel. Az Európai Unió közel 300 milliós pályázati támogatásával és a Képző- és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért civil szervezetnek köszönhetően az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával csaknem egy éves, számtalan ember sokszor önfeláldozó munkája eredményeként nyílhatott meg a Borváros – amely még mindig nem teljes, hiszen jó pár elképzelésem van még, amivel még teljesebb élményt nyújthatunk majd a látogatóknak.
– Milyen további fejlesztések várhatók még?
– Szeretném, ha a Promontor-fal újra régi szépségében tündökölne, a helyreállítás és a felette lévő sétány kiépítése, valamint a Szent István Pincéhez, s így a világ legnagyobb tölthető hordójához vezető átjáró mindenképp a tervek részét képezi. Hogy a bor szállításához kapcsolódó mesterségek és eszközök bemutatása a legteljesebb legyen, egy vasúti borszállítási múzeummal is bővülne a Borváros, amely tartálykocsikkal, kialakított töltőcsarnokkal mesélne a múltról. De még itt sincs vége az álomnak: szeretném, ha Budafok Borváros-kikötőin keresztül bekapcsolódhatnánk a dunai hajózásba is rendszeresen induló hajójáratokkal. Mindezt úgy, hogy az „egy pincényi történelem, egy pincényi kultúra” szlogenünkhöz híven a művészet és a kultúra is minél nagyobb teret kapjon, és a borászat gyönyörű mesterségével együtt gazdagítsa Budafok különleges atmoszféráját.
– Lehetetlen nem észrevenni azt a lelkesedést és elkötelezettséget , amellyel Budafokról beszél – mi fogta meg Önt először ebben a térségben?
– Én azért jöttem ide, mert szerelmes lettem ebbe a vidékbe. Budafokon a kultúra, a történelem és a művészet hihetetlenül magas fokú koncentrációja valósult meg gyönyörű természeti környezetben. Azt remélem, hogy mindenki, aki itt jár, kicsit szerelmesen megy el innen – és hogy ehhez a Borváros is hozzájárul. Én mindent megtettem azért, hogy így legyen.
